Általában ha a kilencedik helyezett játszik a listavezetővel, azt mondjuk, hogy nem ezt a meccset kell megnyerni, ám a dél derbijén más a helyzet, a két csapat közötti rivalizálásban nem lehet elengedni a reménykedést. A Roma egy sikeres hét végére tehetné fel a koronát, az első idegenbeli, és a Frankfurt elleni EL továbbjutást érő győzelem után, míg a Napoli az Interrel fut versenyt a bajnoki címért.
Majdhogynem az esélytelenek nyugalmával készülhetünk a derbire, de az utóbbi hetek eredményei, a hazai pálya, no meg a derbi hangulat talán adnak okot a bizakodásra. Az Alkmaar elleni meccset leszámítva december közepe óta nagyon szép mérlegünk van, 6 győzelem és 2 döntetlen jut a holland vereség mellé, és jól lehet, a játék néha döcögős volt, kellett menni az eredmény után, és előfordult, hogy hajszálon múlt az események alakulása, azért más képet mutat a csapat, mint novemberben.
Csütörtökön a Frankfurt ellen a továbbjutás vagy a kiesés volt a tét, így Ranieri a legjobb csapatát küldte pályára. Annyi szerencsénk van, hogy a németeknek már tétnélküli volt a meccs, így nem is tették nagyon próbára a Romát, talán nem ez volt a legnehezebb feladat idén. Azonban a pihenés Contéék mellett szól, a Napoli teljes egészében a bajnokságra koncentrálhat idén, aminek meg is látszik az eredménye. Az elmúlt hét meccsüket megnyerték a a Seria A-ban, legutóbb december 5-én és 8-án verte őket a bajnokságban és a kupában a Lazio, akiket mi ugyebár legyőztünk, így logikailag nem lehet kétséges a ma esti siker.
A Napoli vezeti a tabellát, vesztett pontok tekintetében holtversenyben áll az Interrel. A hétmeccses győzelmi szériájukban vannak szép skalpok is, verték a Fiorentinát, valamint az utolsó két fordulóban az Atalantát és a Juventus-t. Bár az élmezőnyben nagy a jövés-menés, gyakran változik a sorrend a tabella elején, februárra letisztult, hogy ez Napoli-Inter versenyfutás lesz, amiben a déliek végig konzisztensen teljesítettek. Conténak a szezon hátralévő részére talán az jelentheti a legnagyobb kihívást, hogy hogyan pótolja Kvaratskheliát, aki bár idén nem a legjobb szezonját futotta, de kulcspasszok tekintetében így is magasan a legjobb volt a Napoliban.
A Romának a legnagyobb ellensége most a meccsek sűrűsége, csütörtökön Európa Liga egy német élcsapat ellen, ma a listavezetőt fogadjuk, szerdán pedig Coppa Italia negyeddöntő a Milannal. Ha Ranieri fejével gondolkodom, alighanem a mai az a meccs, ahol leginkább belefér a rotálás a három közül, feltéve, ha a kupát szeretnénk megnyerni, hiszen a bajnokságban még mindig van akkora távolság az EL-t érő helyezésektől is, hogy nem érdemes előre nézelődni. Hummels könnyen lehet, hogy a padon kezd, talán Dybala helyén is láthatjuk ha másként nem is, csereként a Frankfurt ellen jól beszálló Soulét. Sokan azt várják, hogy a középpályán lesz a legnagyobb a felfordulás, Cristante és Pisilli is esélyesek lehetnek a kezdőcsapatba kerülésre.
Ha ma sikerülne nyerni, az nagyon nagy skalp lenne, és a Romának minden pont jól jön, mert a szezon végén nehéz lesz a sorsolás. Nem tudjuk, a bajnokságban mi a cél, a bentmaradás már biztosnak tűnik, az BL reménytelen, és az EL is messze van, talán a Konferencia Liga elkerülése lenne a legnagyobb öröm számunkra. Mindenesetre a Napoli és a Milan ellen akár nagyot is dobhat a Roma.