Igazából nem történt semmi érdekes. Annyi csupán, hogy 18 meccset követően végre van egy győzelmünk idegenben is; de se a játék nem lett szebb, se a játékosaink magabiztosabbak. Szóval ez minden, csak nem egy fordulópont.
A szezon kezdete óta sokszor vártam – és, ahogy olvasom valaki még most is – azt a pillanatot, amikor fejben átbillenhet a csapat. Azonban minden ilyen pillanatban csalatkoznom kellett: nem történt meg, illetve csak egy mérkőzés erejéig De Rossi elküldésekor, aztán Juric távozásával is csak lassú emelkedés következett. Pedig volt itt nagy arányú győzelem, rangadón elért pont, megnyert Derby és most egy idegenbeli siker is.
Sajnos az utóbbi nem volt egy kifejezeten jó meccs. Ez nem fanyalgás, vagy panasz, ez sajnos tény. Az első félidőben a hazaiak összes 4 kapura lövésből hoztak össze 0,59 XG-t, amiből Lucca helyzete (0,47-volt, a fotmob szerint). Mi eggyel több próbálkozásból jutottunk el 0,39-ig. Ebből a leglátványosabb Rensch csavarása, a legnagyobbra értékelt pedig Ndicka szöglet utáni lepattanója, de a legtudatosabb Pisilli fejese Angelino beadása után, amiből sokkal többnek kellett volna jönnie.
Hogy nem tudtunk több helyzetet kialakítani annak az egyszerű oka, hogy megint lassú, és körülményes támadásszövés jellemzett minket, amivel revideálnám is magam a korábbiakhoz képest: idegenben nem a félelem a domináns érzés, inkább az életunt magatartás, mintha pályára lépni fájdalmas és megterhelő lenne, mintha a srácok nem élveznék, amit csinálnak, csak túl akarnak lenni minél előbb egy ilyen kiruccanáson. Hazai környezetben nyilván könnyebben felpörögnek, kapnak egy emocionális löketet és ezzel megjön a koncentráció, a magas fájdalomtűrő képesség, a mindenfajta motiváció. Nos, ezt bizonyíthatják most is…
Az Eintracht Frankfurt elleni El találkozó ugyanis – talán váratlanul – elég fontosra sikeredett. Na, nem a vendégek számára, hanem nekünk. Márpedig mi tovább szeretnénk jutni, amire jó esélyeink is vannak, mert egy döntetlen szinte biztos folytatást ígér, egy győzelem meg természetesen száz százalékossá tenni a dolgot.
Ehhez azonban jobb támadójáték kell, mint Udinében. Annak ellenére, hogy fordítottunk (másodszor idén) kevés változás volt tapasztalható a második játékrészben. Ezúttal Pellegrini maradt a pályán és Celik jött le, hogy Somurodov érkezzen. Így két csatáros játékra váltottunk – amiben felváltva Dovbyk és az üzbég lépett hátra, vagy oldalra labdát kérni (bár többségében inkább az utóbbi) – első alkalommal a szezonban. S habár nem nevezhető sorsdöntőnek, abban biztosan fontos volt, hogy lendületet vett az együttes. Ranierit nem tartják korszakalkotó zseninek, de az igazság az, hogy az utóbbi 4-5 évben taktikai téren a legfelkészültebb edzőnk (DDR tapasztalatai volt elégtelen, Mourinho pedig nagyon jó volt mentális felkészítésben, de hátrányban igazából egy húzása volt, a többiek pedig elég könnyűnek találtattak). A szünetben az esetek többségében tudta milyen fogást alkalmazzon, kit kap le és mivel lepheti meg az ellenfelet, hogy ebből ennyi jött csak (még?) ki, az már más kérdés, az azonban elvitathatatlan, hogy a meccsek második fele jobban szokott sikerülni, mint az első.
Felállást tekintve egy 4-4-2-re hasonlítottunk leginkább: Rensch hátralépett, Baldanzi maradt előtte, majd lecserélése után El Shaarawy foglalta el ezt a szerepkört. A holland bemutatkozó meccse egyébként nem sikerült rosszra: a második félidőben volt egy nagyobb hibája, amit Mancini még tovább fokozott (szerencsére Payero elég önző volt ahhoz, hogy ne passzolja be a két érkező valamelyikének a labdát), egyébként azonban jól megoldotta feladatát (6 védő közbeavatkozás, 6 megnyer párbaj [csak 2 vesztett], aminek a többsége fejes; a másik oldalon Angelino 3 védő akciója, és 1 nyert párbaja mellett, volt 4 elvesztett). A korábbi játékrészben, magasabban játszva még helyenként látványos is volt a jelenléte: 2 beadás, az egyik még embert is talált, és egy lövés.
Persze óva intenék mindenkit a hosszú távú következtetésektől, emlékszem Ranieri milyen bátran dobta be Saud Abdulhamidot rögtön a második meccsén (Napoli ellen 12 perc), majd felvirágoztatta (Lecce ellen 67 perc, 1 gólpasszal, viszont egy összehozott büntetővel), egészen maiconi magasságokig (Braga ellen gól), hogy aztán mostanra teljesen elfelejtse (a Como ellen a csapat legrosszabb teljesítményével rukkolt elő). Persze a két játékost nehéz összehasonlítani, a szaúdi fiú maximum marketing értéket tekintve rúghat labdába…
Fordulva ismét a Frankfurt elleni találkozóhoz, az ellenfél semmivel sem lesz könnyebb, mint bármely korábbi – sőt azt kellene mondani az idei szezont tekintve a legnehezebb – nemzetközi összecsapás. Az Eintracht ugyanis bajnoksága dobogóján áll, csak a címvédő Leverkusen és a bombaerős Bayern előzi őket, tehát igencsak jó szezont futnak. Szeretnek izgalmas meccseket játszani: a Hoffenheim ellen 2,39-es XG-re lőttek 2 gólt, a Fradi ellen 1,43-ra ugyanennyit (igaz 14 lövésből, végig uralva a találkozót), a Dortmundnak 1,70-nel is kettőig jutottak. Előtte elverték a Freiburgot (4-1), és nehezen, de legyűrték a St Palulit (0-1). Tehát most jó formában is vannak, a Hoffenheimet leszámítva teljesítményük alapján meg is érdemelték mindegyiket.
És itt a kulcsa a dolognak. A német csapat ugyanis gyorsan játszik és koncentráltan, de ha a motivációja csökken, a hibázási lehetőségek is megnőnek. Ennek a csapatnak szüksége van arra, hogy ellenfele fölé nőjön, különben sebezhető. Márpedig számukra ez a mérkőzés érdektelenné vált (hiszen gyakorlatilag minimális az esélye, hogy kicsússzanak az első nyolcból), ráadásul egy kicsit átalakultak szezon közben.
Távozott tőlük a legjobbjuk, Omar Marmoush a Mancester City-be, a helyette érkező Wahi pedig még nem léphet pályára az Európa Ligában (mondjuk amúgy is sérült), így a legveszélyesebb támadójuk Ekitiké lesz, ha ugyan pályára lép. Emellett bizonytalan Brown játéka, aki a szezon egyik legjobbja volt (balszélső), de lebetegedett.
Nálunk viszont épp a betegségéből visszatérő Hummels jósolják a kezdőbe, ahogy nem hiányozhat Ndicka sem, aki volt csapat ellen léphet pályára (igaz, nem sok ismerőse maradt: Trapp kapus mellett Tuta, Chandler és Knauff volt még a keretben 2022-ben). A másik oldalon Kristensen mesélhet szép történeteket az ellenfélről, idénre ugyanis ők vették kölcsön a dánt.
Így a várható kezdő nálunk a lehető legerősebb: Svilar – Mancini, Hummels, Ndicka – Saelemaekers, Paredes, Kone, Angelino – Dybala, Pellegrini – Dovbyk
Visszatér tehát a belga szélsőnk és Paredes is, viszont a hétvégi robotolás után most Pisilli kap pihenőt. Az összes mérkőzést egyszerre rendezik meg (21:00), de igazából senkit nem kell néznünk, a sorsunk a kezünkben van!
