Az Udinese következik

Az Alkmaar elleni EL fiaskó után folytatjuk hősies küzdelmünket a bajnokságban az Udinese ellen. Utoljára április 25-én nyertünk idegenben, úgyhogy nem lesz könnyű tartani magunkban a reményt, jóllehet, akkor éppen az Udinesét gyűrtük le az emlékezetes 20 perces meccsen, Cristante utolsó pillanatban szerzett fejesgóljával. A meccs tétje megtörni az átkot.

Nincs könnyű helyzetben a próbára tett Roma szurkoló, amikor megpróbálja megfogalmazni magának, miért is szorítson még idén, mi lehet ennek az idénynek még a célja. Főleg a bajnokságban. Egyik ilyen lehetne talán az átkok legyőzése. Egy másik a konzisztencia megtalálása. Az elmúlt öt meccsen nem kaptunk ki a bajnokságban, december 7-e óta négy győzelem, két döntetlen, egy vereség a mérleg. Na már most, ha konzisztensek szeretnénk maradni, az Udinese akár jó partner is lehet ebben, hiszen az utolsó négy meccsünket megnyertük ellenük, beleértve a Jurics korszak abszolút (és egyetlen) csúcspontját, a De Rossi szégyenletes kirúgása utáni első meccset is.

Az Udinese szezonja szintén egy hullámvasúthoz hasonlít. A meglepetésszerűen jó kezdés után igencsak lelassultak, ritkán nyernek meccset, október óta csak kétszer sikerült, igaz, egyik alkalommal a Fiorentinát győzték le. Ami bizakodásra adhat okot, hogy hazai pályán utoljára október 25-én tudtak nyerni, nagy öröm lenne, ha folytatnák ellenünk a gyenge sorozatukat.

A Roma a héten két új szerzeményt is igazolt, az Ajaxból Rensch-t, aki a holland jobbhátvédek megítélését igyekszik javítani – bár Van Basten szerint nem tud focizni, illetve Gollinit, aki a távozo Ryan helyét veszi át a kispadon. Mindketten ott lesznek a keretben, talán Rensch-ből látunk is egy keveset, ha úgy alakul az eredmény. Fél szemünk pedig legyen Lorenzo Luccán, aki a hírek szerint szintén a Roma célkeresztjébe került.

Csütörtökön kulcsfontosságú meccset játszunk a Frankfurttal, amit Ranierinek figyelembe kell venni a ma délutáni kezdőt illetően. Az szinte biztos, hogy Dybala a padon kezd, helyén Soulé vagy Baldanzi kezdhet a várakozások szerint, valamint Paredes pihentetésére is komoly esély mutatkozik, így Pisilli visszatérhet a kezdőbe, Koné mellé. Az nagyjából októberre eldőlt, hogy a bajnokságban a bentmaradáson kívül nincs miért küzdeni, így jelenleg az EL elsőbbséget kell élvezzen. Ennek ellenére a Frankfurt elleni meccs miatt is jó lenne egy győzelemmel javítani az Alkmaar elleni vereség után a hangulatot.